Szeptember 9-én biztosan nem jön majd álom a szemünkre, hisz többek közt Dobrády Ákos és a TNT is élő koncertet ad a XXV. Főtéri Sokadalom nagyszínpadán.

Sok szeretettel várunk mindenkit! 

Gyerekkoruk óta ismerik egymást. A barátságukat megerősítették a közös kézilabdaedzések, zenélések. Inti dobolt, jelenleg kongázik, Ákos zeneiskolában, majd magántanárnál tanult zongorázni, illetve énekelni. Először 1996 nyarán mutatkoztak be egy válogatáslemezen Napszúrás címmel, amin hallható volt a TNT első dala a Bakancsdal. A kiadó – Warner-Magneoton – a dal sikerét látva lemezszerződést kötött az együttessel. Első önálló kislemezük a Rendőrnő volt, ami már a klubokban és a rádiókban is közkedveltté vált.

Ünnepeljünk együtt!